Elkezdődött a 2007-es Kézilabda világbajnokság Németországban. A Magyar csapat első mérkőzése rögtön a nyitónap után este 8 órakkor kezdődött Dánia ellen. A nagy csatában - egy kevés szerencsével ugyan - de mindkét féidőt vezetéssel zártuk, és ezzel megszereztük a csoport első 2 pontját.
Technorati Tags: handball, kézilabda, Németország, worldcup, világbajnokság
Magyar kézilabdáról az elmult időben csak akkor esett szó, ha a lányok valamikor, valamely meccsükön egészen véletlenül de az utolsó 10 percben kikaptak.
Aztán jött az “új idő” amikor a BL-ben többször is sikerült a végén fordítani. A fiúkról akkor sem hallottunk, talán azért mert a honosított játékosokon kívül általában a Magyarok inkább a Bundes Ligában játszanak.
Végül tegnap levehettük a szekrényről, a poros (vagy esetleg aki tüntetésekre jár, hát a tüntetéseken megfakult, rongyolódott, kék festékkel töltött vízágyú lövedékétől elszineződött, könygázszagú, véres) magyar zászlót, és a következő pár hétben (reményeink szerint) elöl is hagyhatjuk.
Sajnos a felkészülés sem sikerült valami fényesre, hiszen volt nekünk kicsit sérültünk, nagyon sérültünk, lázasunk, és sérültünk is.
Szerencsére ez MA nem látszott a csapaton. Végre egy olyan meccset láthattunk (tegyük gyorsan hozzá, hogy kb. 96 óta erre nem volt példa) ahol a Magyar csapat végre valahára összeszede a benne rejlő tudást, és megmutatta, hogy egy jó csapat a végén is jó csapat.
Persze nem ment minden simán (miért is ment volna). Az első félidőben a dánok már 4-el elmentek, és mi még mindig sehol nem voltunk. A csapat ideges volt, a kapus nem volt bemelegítve, és olyan nagyon magyarosan játszottunk. Az első félidő végén kicsit megnyugodhattunk, de csak azért, hogy ne kelljen a két félidő között vagy 4 doboz cigit elszívni idegességünkben (emlékezzünk csak a magyar lányok szereplésére, ahol a körmömet lerágtam idegességemben).
MÉG szerencse, hogy tv-nézés közben nem szoktam cigizni
mert a második félidőben valószínüleg a szünetben el nem szívott cigim 10x-esét fogyasztottam el. Volt itt dráma, felzárkózás, megint dráma, és persze végjáték. Ami viszont nem volt, az a cseremez. Elég szánalmas (már uram bocsá, hogy ilyet mondok saját országom sajtát csapatáról: DE TÉNYLEG) ha egy amúgy test-test elleni sportban a Magyar Kézilabdaszövetség nem gondoskodik pótmezről, és Diaz (aki ma elég laposan játszott BTW) mezét először leokoplasztal, celluxal, sulifix-el és ki tudja még mivel próbálták megragasztani, míg végül sikerült neki egy FILCEL feliratozott pótmezt generálni. Borzasztó.
Bár ha a Magyaroknak ilyen jól megy mez nélkül is, kérem a szövetséget, hogy előre szaggatott mezekkel menjünk a holnapi Norvégia elleni meccsünkre.
Izguljunk addig is.
Hajrá Magyarország!
Popularity: 21% [?]




0 Responses to “Kézilabda VB: Magyarország - Dánia 30-29 (13-11)”